Creato 2005 Kft.
Elem kép Elektronika hulladék feldolgozás Izzó kép

A hulladék, mint probléma…

A hulladék, mint probléma része az életünknek. A hulladék, mint probléma, megoldandó feladat cégeknek, intézményeknek és magánembereknek egyaránt.

A probléma egyidőben több síkon is jelentkezik. Jelent gazdadasági problémát, mert a termékek felgyorsult cseréje újabb és újabb nyersanyag tömeg felhasználását követeli meg, amelyek egyre inkább csak korlátosan állnak rendelkezésre, s a kitermelésük is egyre drágább és nehezebb lesz. Jelent környezetvédelmi problémát, mert az elhasznált termékek szabályozatlan kijutása a természetbe, komoly környezet és egészségkárosítást okoz. Végül jelent morális problémát, mert jóérzésű ember, komoly vállalat, intézmény nem szívesen teszi ki ezeket az eszközöket olyan helyekre, ahol a szakszerű feldolgozásuk, ártalmatlanításuk nem megoldott.

A Creato 2005 Kft. ezen problémák egy részének a megoldására alakult 2005-ben. Cégünk azt a missziót vállalta fel, hogy az új követelmények szerinti hulladékkezeléssel kapcsolatos valamennyi feladat megoldásával álljon ügyfelei rendelkezésére, a Szombathely Csaba utca 8. szám alatt, és Vasváron a Győrvári ut 24/A alatt (volt TÜZÉP) lévő telephelyünkön. Ezen elvek alapján alapítottuk meg partner cégeinkkel a Zöld Nyugat Hulladékkezelő Klasztert (info@zoldnyugat.hu), amely az együttműködésből adódó előnyök kihasználása mellett, a kiadott ajánlatok komplexitásának fokozásával kíván még jobban megfelni az ügyfelek igényeinek

Ennek megfelelően a klaszter tagjai: Borostyán REC Kft.(www.borostyanrec.hu), építési hulladék, zöld hulladék , Greenpapír Kft. (www.greenpapir.eu,) papírhulladék és PET műanyag hulladék, Megoldás Kft. ( www.megoldaskft.hu) veszélyes hulladék, és természetesen a Creato 2005 Kft. fém-, elektronikai és műanyag hulladék.

A meglévő hatósági engedélyek birtokában, befogadjuk a lakosság, a cégek és az intézmények anyagait egyaránt. Foglalkozunk elektromos és elektronikai berendezés hulladékok gyűjtésével, szállításával, ártalmatlanításával. Átvesszük az elfekvő készleteket, gyártási hulladékot, a gyártásból kivont berendezéseket. Felszámoljuk a nem működő elektromos és elektronikus objektumokat és berendezéseket.

            2010. közepétől, amikor az elektronikai hulladékkal kapcsolatos tevékenység a fémtörvény hatálya alá került, teljesítve a törvény által előírt feltételeket, kiterjesztettük tevékenységünket a fémhulladékokkal való kereskedelemre is. A cég forgalma dinamikusan növekedett, és ez lehetővé tette működésünk fejlesztését. 2011. augusztus 31-én indul a vasvári telephelyünk, ahol korszerű, kultúrált körülmények között tudjuk fogadni ügyfeleinket. Bővítettük a kezelt hulladékok fajtáit is, és ezen a telephelyen  foglalkozunk a fémen és elektronikán kívül a papír és műanyag hulladékok gyűjtésével, előkezelésével is.

Ügyfeleink igénye szerint környezetvédelmi és munkavédelmi tanácsadást, valamint üzemegészségügyi szolgáltatást is végzünk, melynek során a hatályos jogszabályok teljes körű alkalmazásával állunk rendelkezésre.

A CREATO 2005. Kft a korszerűen, környezettudatos módon gondolkodó és működő cégek, intézmények és a lakosság partnere, a fémkereskedelem, és az elektromos és elektronikai hulladékgazdálkodás megvalósításának valamennyi fázisában, valamint a papír és a műanyaghulladékok gyűjtése előkezelése területén.

            Tisztelettel várom magánszemélyek és cégek, intézmények jelentkezését annak érdekében, hogy a profilunkba tartozó feladatokat szakszerűen, gazdaságosan és jogszerűen megoldhassuk.

Elérhetőségeink: tel.: 94/315-643, www.creato.hu, creato@chello.hu

 

Simon Zoltán

  ügyvezető     

Oldalso kép #1 Oldalso kép #2 Oldalso kép #3